
Reinkarnációs utazás
Reinkarnációs utazás
A lélekvándorlás vagy reinkarnáció az indiai filozófia mellett az antik görög kultúrában, majd a fejlődő európai civilizációban és a modern nyugati bölcseletben is megtalálható.
A latin szó "újra megtestesülés"-t jelent. A reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás tanítása szerint halál nem létezik.
Az élőlény örök életű lélek, aki számtalan születése során különféle testeket ölt magára.
A védák a lelket mindkét irányban örökkévalónak tartják: a születés előtt is létezett, és a halál után sem fog megszűnni. Öröktől fogva van, és mindig létezni fog.
A lélek anyagi világban történő vándorlása során egyfajta spirituális evolúció szerint születik meg újra és újra.
A lélekvándorlás tana szerint ott folytatjuk, ahol előző életünkben abbahagytuk a lelki önmegvalósítást, a halál pillanatában domináló tudatállapot határozza meg a halál utáni helyzetet.
A reinkarnáció célja, hogy az anyagi világban utazó lélek megtapasztalhassa mindazt az anyagi élethelyzetet és élvezetet, amire vágyik.
Az utaztatások által transzformatív módon következnek be életgyógyulások, betegségekből való gyógyulások, illetve olyan karmák feloldása, mely más úton nem lehetséges. A reinkarnációs utaztatás által felismerjük, milyen küldetéssel érkeztünk, milyen életfeladataink vannak.
Az előző életes utaztatásban válaszokat tudsz kapni a jelenlegi tanulási feladataidra, életutadra, erőminőségedre, párkapcsolatodra, céljaidra, hibás programjaidra, generációs kérdésedre, szenvedéseid gyökereire, és felszabadulásod útjára is.

Hogyan működik?
Az utaztatás egy olyan módszerrel történik, ami védelmet ad mind a fizikai testnek, mind a tudatnak. Csak annyi élményt enged felhozni, amennyit az illető még biztonsággal fel tud dolgozni anélkül, hogy az bármilyen lelki traumát okozna, tehát az utaztatásnak nincs kockázata. Az utazó végig tudatánál van, leginkább egy mély meditációhoz hasonlít. Nem regressziós hipnózis!
Miben segíthet?
Célja elsősorban a lélek gyógyítása, mivel feloldja a karmikus terheket, és azokat a blokkokat, amik gátolnak bennünket a különböző életterületeken. Fejleszti az önismeretet, ami ugyancsak gyógyulásunkat eredményezheti, és olyan felismerésekre tehetünk szert, melyek segítik jelenlegi életünket. Megértheted jelen életed problémáinak gyökerét. Beazonosíthatsz embereket, helyszíneket a mostani életedből, így megértheted, hogy miért vannak rád különös hatással.
Fontos!
Az utazást megelőző 24 órában tiszta tudatállapot szükséges:
tilos bármilyen tudatmódosító szer használata (drog, alkohol, olyan gyógyszer, ami nyugtatót vagy morfinszármazékot tartalmaz). Célszerű kipihenten érkezni.
A korhatár 18 év.
